HuculUdvar Lovasközpont

A Tisza-tó egyetlen minősített lovardája

Gyertek lovagolni Sarudra!

Az Élményfalu legállatibb programja

Az Élményfalu aktív kalandjai közül a HuculUdvar Lovasközpont kínálja a legnemesebb, legizgalmasabb s talán legnehezebben átélhető élményeket.

Míg élményprogramjaink többségében csak saját magatokra kell figyelnetek, a lovarda az egyetlen olyan programunk Sarudon, ahol az elért eredmény, az élmény egy másik élőlénytől, a vele kialakított kapcsolattól, a lovas és ló közötti kommunikáció közös sikerétől függ.

A lovaglás közös munka, közös öröm és közös feladat egy másik élőlénnyel, ami erősebb, nagyobb, mint a hátán ülő lovas. S mégis ez az igazi intim kapcsolat teszi oly különlegessé ezt a sportot.

Miért éreztük fontosnak, hogy a lovasturisztika is helyet kapjon az Élményfalu szolgáltatásaiban?

  • a virtuális világ helyett, a természethez visszük közel a résztvevőket
  • felelősséget, rendet, igényességet tanítunk
  • testi képességeket, önbizalmat fejlesztünk
  • gondolkodást, érzelmi képességeket javítunk, erősítünk
  • a lovak őszinték, egyenesek
  • a lovak képesek hatni az emberre, segítenek gyógyulni is
  • a lovaglás nyugalmat, szépséget és eleganciát áraszt
  • a Tisza-tó ideális terep a lovaglók számára
  • hiánypótló szolgáltatás, érték, hagyomány
  • bízunk benne, hogy ezzel is egyedibbé tehetjük Sarudot

Hucul lovastábor

A táborban résztvevő gyerekek megismerkednek és megbarátkoznak a tábor főszereplőivel- a hucul lovakkal. Megismerik a lovaglás alapjait, a ló viselkedését, a lovak közelében betartandó szabályokat, megtanulnak megbízni a lóban, és elsajátítják a megfelelő tartásokat, mozdulatokat és sok-sok játékkal megtanulják magukat biztonságban érezni a ló hátán.

Bővebben a táborról
Image

Adjuk alád a lovat!

A HuculUdvar Lovasközpont egy emberi léptékű családi lovarda. Az oktatásra és lovaglásra jól betanított, nyugodt, nagy teherbírású, egészséges vizsgázott lovakat biztosítunk számodra!

Hucul lovakkal dolgozunk, mert nincsenek túltenyésztve, nem kényesek a tartási körülményeikre, ellenálló a szervezetük, erőteljes a testfelépítésük és nagy a teherbírásuk. Rideg tartásban neveljük a lovainkat, mert ők a természettel összhangban élve ösztönösen tudják, hogy hogyan kell felkészülniük az évszakok változására.

Image

A Huculokról röviden

A Hucul lovakat a Kárpátok pónijának is nevezik. Melegvérű póni, ami a hucul népcsoportról kapta a nevét. Munkalóként lett kitenyésztve, erős testfelépítése alkalmassá teszi terhek cipelésére és kocsik húzására ugyanúgy, mint hátaslónak. A környezeti hatásokat jól viseli, rendkívül nyugodt vérmérsékletű, tanulékony lófajta. Szívesen használták őket a katonaságban, de a fajta méneseit a XIX. század végén felszámolták. Büszkék lehetünk arra, hogy 1953-ban Anghi Csaba, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója újra meghonosította Magyarországon a huculokat. Magyaroszágon az Aggteleki Nemzeti Park területén, Jósvafőn található a legnagyobb hucul ménes, ahol közel 200 egyedből áll az állományuk, ami génbankként is működik, de Jósvafő kiemelt helyet foglal el a hucul fajta népszerűsítésében, és betanításában is.

A lovardáról

A HuculUdvar Lovasközpontban kizárólag saját lovakkal dolgozunk. Nem vállalunk bértartást és nem tudunk ideiglenesen sem befogadni külsős lovakat.  Kizárólag oktatással, versenyzéssel, gyerektáborokkal és tereplovaglással foglalkozunk.

A lovardában jelenleg egy 30*50 méteres pályán dolgozunk, a lovak körülötte kb 1,5 ha – on élnek. A lovarda folyamatosan épül, első lépésként a nyerges és az öltöző készült el a pálya a beállók mellett.

Keressük a lehetőségét, hogy fedeles lovardát is építhessünk, hogy az időjárástól függetlenül biztosíthassuk lovasainknak a lovaglás lehetőségét. A közeljövőben új apartmanok kerülnek kialakításra a bázison és tervezzük egy terasszal is rendelkező kávézó megnyitását is.

A HuculUdvar Lovasközpont a Magyar Lovassport Szövetség tagja, a lovarda működését a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal engedélyezte, minősített lovardaként nyilvántartásba vételét az alábbi linken lehet ellenőrizni a „HUCULUDVAR LOVASKÖPONT” azonosító megadásával.

Kik irányítják a lovarda szakmai munkáját - az edzőink

Nagy Róbert (Lovasedző)

„Az a viszony, ami a lovat s lovasát összeköti, egy bizalmon, szereteten, hozzáértésen, fizikai erőn és alázaton nyugvó kapcsolat. Ennek megértését alkalmazását szeretném megtanítani lovasainknak”

Kücsön Réka Panna (Lovastedző, gyógytornász hipoterepauta) – Lovarda vezető

„A lovaglás számomra egy életforma… Nem a lóháton töltött percekről, vagy a megnyert díjakról szól…  Sokkal többről: a kihívásokról, az áldozatokról, a közös munkáról… Ennek része az is, hogy folyamatosan tanulunk: a lovakról és az emberekről, de legfőképpen önmagunkról.”

A HuculUdvar Lovasközpont lovarda szabályzata

Kedves Vendégeink!

Amikor beléptek a lovarda területére komoly felelősség hárul rátok.

Magatartásotok úgy a lovak és a lovasok életére is hatással lehet, ezért kérünk Benneteket, mielőtt beléptek a lovarda kapuján, tanulmányozzátok át alaposan a házirendünket, hogy megakadályozzuk a baleseteket, a betegségeket és biztosítsuk a lovak és lovasok munkájához szükséges nyugalmat.

Köszönjük!

HuculUdvar Lovasközpont Házirend

Kedves Vendégek!

Alkohol, kábítószer vagy egyéb, az ítélő- és reakcióképességet hátrányosan befolyásoló szer hatása alatt álló személy lóra nem ülhet, fogatot nem hajthat.

Dear Guests!

Please take into consideration that person who are under the influence of alcohol, drug or similar materials – which have negative influence on conciousness in respect of awareness and reaction time – are not allowed to sit up horse and to direct horse-coach.

Liebe Gäste!

Personen, die unter Einfluss von Alkohol, Drogen oder anderen, die Urteils- und Reaktionfähigkeit ungünstig beeinflussenden Mitteln stehen, dürfen nicht aufs Pferd steigen und Gespann fahren.

Miben állunk rendelkezésedre – szolgáltatások

Lóhoz szoktatás, gyerekek sétáltatása lóháton

Osztálylovaglás

Kezdő lovasoktatás (gyerek- felnőtt)

Tereplovaglás

Haladó lovasok mentorálása, edzése

Lovastábor

Nyitva tartási idő:

A lovaglás előzetes bejelentkezés alapján történik

Új lovasokat kizárólag előzetes egyeztetést követően tudunk fogadni.  Az első foglalkozás minden lovas esetében szintfelméréssel és kötelező adminisztrációval kezdődik.

Előzetes bejelentkezés az alábbi elérhetőségeken lehetséges:

Telefon: +36-70-665-55-04 
E- mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Személyesen:   Varsa Élményporta -  Recepció

Szolgáltatási áraink – árjegyzék

Sétáltatás, lóhoz szoktatás

Futószáras oktatás

Osztálylovaglás

3.000 Ft/ 15 perc/ fő

4.000 Ft/ 30 perc/ fő

4.500 Ft/ 45 perc/ fő

Tereplovaglás

Egyéni oktatás

Állat ápolás/ érzékenyítés (csoportoknak)

8.000 Ft/ óra/ fő

7.000 Ft/ óra/ fő

10.000 Ft / óra / fő

Sétáltatás, lóhoz szoktatás
Futószáras oktatás
Sétáltatás, lóhoz szoktatás
Tereplovaglás
Egyéni oktatás
Állat ápolás/ érzékenyítés (csoportoknak)
3.000 Ft/ 15 perc/ fő
4.000 Ft/ 30 perc/ fő
4.500 Ft/ 45 perc/ fő
8.000 Ft/ óra/ fő
7.000 Ft/ óra/ fő
10.000 Ft / óra / fő
Kedvezmények:
előre kifizetett 5 alkalmas foglalkozás:   5 % kedvezmény
előre kifizetett 10 alkalmas foglalkozás: 10 % kedvezmény
A kedvezményes foglalkozásokra jogosító utalványok nem átruházhatók,
érvényességi idejük maximum 60 nap.

Huculudvar képekben

A Tisza-Tó Tengerpartja

KalandPart Élménystrand

KalandPart

A Tisza-Tó Aktív- és Ökoturisztikai Központja

A KalandPart jóval több, mint egy strand...

Az aktív kikapcsolódás, a természet felfedezésének és a Tisza-tó Víz felőli megismerésének a központja a Sarudi-medence partján. Egy változatos 4 évszakos élményközpont a Tisza-tó középpontjában..

Nálunk midenki megtalálja a számára kedves feltöltődési lehetőségeket érkezzen családdal, gyerekkel, kutyával.  A KalandPart egy szabadtéri mozgásközpont, itt  mindent megtalálsz, hogy igazán jól érezd magad

- élménystrand

- vízi és szárazföldi attrakciókat

- kalandokat vízen, szárazföldön és a levegőben

- homokos és biztonságos gyereköblökkel tagolt vízpart

- elzárt és intim kutyastrandot

- vízi- és szárazföldi sportszer kölcsönzőket

- horgászbázist és horgász kikötőt

- vitorlás központot, SUP kölcsönzőt és evezős bázist

- nyugáagyakat és strandcikkeket

- a  Gasztropart street food vendéglátó egységeinek széles választékát

- ifjúsági tábort, vízlközeli konténerházakat és  közvetlen vízparti mobilházakat

 

Engedd el magad! Lazulj! Lassits, mert lemaradsz. A Tisza-tó megvár. SlowLiving. 

Ugorj be hozzánk/ Lassulj le nálunk!

Trambulinpart Sarudon

Szabadvízi - FIZETŐS strand

A KalandPart fizetős strand, a gátkorona víz felőli oldalán történő tartózkodás díjfizetéshez kötött, aminek igazolása karszalaggal történik. A területre mindenki csak érvényes belépőjeggyel léphet be. 

A Kalandpart Élménystrand területére kutyát behozni TILOS, a négylábú kedvenceitek számára KUTYASTRANDOT építettünk, a Fröccsterasz alatt.

Készpénzmentes part:

A KalandPart minden szolgáltatása, a és vendéglátó egységek nyugtáinak összege KIZÁRÓLAG bankkártyával vagy az ÉlményfaluSarud által kibocsátott HELLO PAY kártyával fizethetők.  A KalandPart teljes egészében KÉSZPÉNZMENTES PART!  A HELLO PAY rendszerével, gyorsan, biztonságosan érintés nélkül fizethetsz, s jól nyomonkövethető, egyszerű.  

A kártyák több ponton kiválthatók, feltölthetők. A fel nem használt összeget akár a látogatás, akár a szezon végén 100%-ban visszaválthatod.

Kalandpart - EGY KÁRTYA ELÉG!

Parkolás:

A Kalandpart ingyenes parkolóhelyei a Szivárgó-csatorna partján találhatók, néhány 100 méterre a Tisza-tó partjától.

A Kalandpart területén FIZETŐS VIP parkolót jelöltünk kii. Itt közvetlenül a gát mellett parkolhatsz..

Image

Az Élményfalu számos élményt kínál a szárazföldön és vízen egyaránt!

Kapcsolat

Kövess minket:

ÉLMÉNYFALU SARUD

A Tisza-tó szeretete nem lehet csupán üzlet. Szenvedély. Szeretet, Személyes elköteleződés. Egy élethosszig tartó küldetés ...